Erdőfürdő – aterészed.hu

Erdőfürdő. Gyönyörű szó. Mikor először találkoztam vele (bő egy évvel ezelőtt), fogalmam sem volt róla, mit jelent a kifejezés, mégis elvarázsolt, magával ragadott az asszociációk sora, amit hangzása alapján hozzá társítottam, s biztos voltam benne, hogy meg kell ismernem.

Az erdőfürdő Japánból indult (honnan máshonnan?) az 1980-as években.
Japán neve: Shinrin-Yoku, magyarosított átírásban: sinrin-joku.

Ha röviden, tömören s mégis a lehető legteljesebben szeretném elmondani, mi is az erdőfürdő, azt mondanám: meditációs jellegű séta az erdőben, a Természet csodáiban való alámerülés. Tehát a fürdő szó inkább metaforikus, bár egyes esetekben előfordulhat, hogy egy hegyi patak, forrás vizében valódi fürdőélményt is szereznek a résztvevők.

Ösztönösen tudományos élmények

Első vezetett sinrin-joku-élményem tavaly ősszel az Everness Indián nyár egyik programjaként valósult meg. Bach Évi mutatta be egy rövid előadásban, mit is jelent ez az izgalmas kifejezés, és kis ízelítőt is kaptunk az erdőfürdőzés gyakorlatából.

Az élmény hatására megnyugodtam, hogy mégis normális vagyok (illetve, ha van kattanásom, az más valami), s teljesen normálisak az olyan „cselekvéseim”, mikor órákig ücsörgök a Duna-parton figyelve a víz hullámjátékát, a madarak röptét, a fák rezzenéseit… s ugyanígy az is, hogy az erdőben járva (de akár a budapesti körúton járva is!) meg-megállok, s hosszasan szemlélek egy-egy virágkelyhet, hajladozó lombkoronát vagy épp egy aprócska hangyát.

Bizony ezek életmentő, de legalábbis egészségmegőrző mechanizmusok – ezt a japán tudósok, s azóta már sorra más országok tudósai is bizonyították. Az utóbbi évtizedekben az ember sajnos egyre távolabb kerül a természettől, aminek aztán igen komoly negatív mellékhatásai lehetnek testi és mentális szinten egyaránt. Ezt felismerve a japán orvosok már receptre írják az erdőfürdőt!

Magam is azt hirdetem: a Természet részei vagyunk, s a Természet a mi részünk. Éltető részünk. Ha ellene teszünk, magunk ellen teszünk.

Ezért az összhangot keresem a Természettel, s általa magammal. Tanulom a természetet, s általa magamat. Úgy tűnik, erdőfürdőztem már azelőtt is, hogy „hivatalos formáját” megismerhettem volna. Ösztönösen éreztem, hogy szükségem van a Természet gyógyító energiáira, tanácsaira és tanításaira. A Természet által maradhatok testileg, lelkileg, szellemileg EGÉSZséges. A Természet gyógyít. A Természet tanít. Elsősorban magunkra. Terelget, vigasztal, utat mutat, új nézőpontokat ad, tágítja tudatunk határait.

Mindezen élményeket többször megéltem már a magam ösztönei által irányítva. S íme, itt van, immáron tudományos alapokra helyezve, erdőfürdő-vezető „terelgető” jellegű iránymutatásaival. Az élmény hasonló, mégis más, újszerű, izgalmas, a szó legjobb értelmében véve kihívásokkal teli, fejlesztő, frissítő, tisztító… sorolhatnám… érdemes megtapasztalni.

Sinrin-joku-élmény

Idén ősszel adatott meg a lehetőség, hogy immáron egy valódi „teljes” erdőfürdőélményben lehessen részem (ismét) Bach Évi, erdőfürdő-vezető szelíd, érzékeny, játékos és komoly iránymutatásaival.

Az erdőfürdő két és fél órás séta a természetben, mely során a fizikai táv „leküzdése” helyett egy belső utazáson veszünk részt, miközben minden érzékszervünkkel kapcsolódunk a minket körülvevő csodákhoz.

Az erdőfürdő-vezető a séta során úgynevezett meghívásokat fogalmaz meg, mellyel segíti a természettel való kapcsolódást, a beleérző szemlélődést.

A meghívásokat rendre megosztó kör követi, mely során a résztvevők megoszthatják az adott meghíváshoz kapcsolódó érzéseiket, élményeiket, gondolataikat, de csak, ha szeretnék. Az egész folyamatot még közvetlenebbé teszi, hogy maga az erdőfürdő-vezető is aktív résztvevője a meghívásoknak és megosztásoknak.

Sétánk során hat különböző meghívásunk volt, s általuk mindig valami újat, izgalmasat, meglepőt, tanulságosat tapasztalhattunk a Természetről, s önmagunkról.

Az egyik legizgalmasabb meghívásélményem

Mivel épp szüret idején erdőfürdőztünk, az egyik meghívásunk ehhez kapcsolódott: válasszunk ki a minket körülvevő természetből egy „alanyt” (fű, fa, bokor, virág, kő, esetleg egy állat…), s kérdezzük meg tőle, számára mit jelent a szüret.

Én a mellettünk magasodó sziklát választottam. Olyan nagy volt, komor és bölcs, bíztam benne, hogy valami nagyon fontos és megszívlelendő gondolatot kapok majd tőle. Így is lett. Sőt! Válasza minden elképzelésemet felülmúlta.

Tehát odaléptem Hozzá, s feltettem a kérdést nagy komolyan, bizakodó szívvel és alázattal: „Kedves Szikla! Mit jelent Számodra ez az időszak, a szüret?” Mire Ő csak hallgatott. Én vártam, s egyre biztosabban éreztem, hogy valami igazán fontos, bölcs gondolat következik (42?), amit még neki is jól át kell gondolnia, mielőtt kimondja.

Aztán egyszer csak – nagy meglepetésemre – bizonytalanul vallotta be, hogy számára ismeretlen ez a fogalom. Megkért, mondjam el neki, mi az a szüret, mit jelent nekünk, embereknek. Röviden összefoglaltam: említettem a négy évszak körforgását, s hogy ez az időszak a begyűjtés és visszavonulás ideje, egyfajta előkészület a szűkösebb, zordabb téli időszakra, mely azonban magába foglalja a következő tavasz reményét is, metaforikusan pedig utal az elmúlásra, az öregkorra stb…

Majd újra vártam. S Ő újra csak hallgatott szürkén és komoran. S akkor valami különleges és izgalmas élmény következett: egyszerre kitágult tér és idő. Évmilliók peregtek a másodperc tört része alatt visszafelé a múltba, majd forogtak előre a jövőbe. A “hagyományos” értelemben vett időérzékelés elveszett, az idő(tlenség) új dimenziója tárult fel, az idő-fogalom végtelenné tágult és egyetlen ponttá zsugorodott “egy időben”… Egy-időben…

Megragadhatatlan, honnan jön a Szikla, hová tart, hol van az Ő kezdete és vége, életének mely ciklusában tart éppen… S be kellett lássuk, a mi szüret-problematikánk az Ő „dimenziójában” értelmezhetetlen.

Teaszertartás

Az erdőfürdőzés gyakorlatában van egy nagyon szép hagyomány, amit a legtöbb erdőfürdő-vezető követ: ez a teaszertartás. Az erdőfürdő-vezető az erdőben található növényekből készült teával vendégeli meg a résztvevőket, ilyen módon is lehetővé téve, hogy „befogadjuk” az erdőt. S ami még különösen szép ebben a szertartásban, hogy az első csészényi italt maga az Erdő kapja. Gyönyörű jelképe ez annak, hogy hálásnak kell lennünk mindenért, amit a Természet nyújt nekünk, s indíttatásunk kell legyen arra, hogy valamit mi is adjunk Neki cserébe azért, amit Ő adott.

A teaszertartás egyben az utolsó megosztó kör is. Itt már kötetlenebb beszélgetés is kialakulhat. Igen, ez is fontos erdőfürdőélmény, hogy közben mindvégig csendben vagyunk, kizárólag a természetre és befelé figyelünk, s csak a megosztó körökben szólalunk meg.

Természetesen (!) a telefon is ki volt kapcsolva, még fényképezésre sem használtuk, csak elvonta volna a figyelmünket. Így az itt látható képek mindegyike „illusztráció”. 🙂

Mit is mondhatnék még?

Hálás vagyok az eddig megélt élményekért, s kívánom mindenkinek, hogy legyen része hasonlóakban!